Levél a fotópályázatért

0
Posztolta: aranyalma81

2017 augusztus 6 16:27

Címkék:

Kedves Ismerőseim! Kedves Mindenki, aki olvassa blogom eme részét!

Azért írok most ide, mert köszönetet szeretnék mondani és elmondani a gondolataimat!

A tegnapi napon regisztráltam egy fotópályazaton,és egy nyaralással kapcsolatos képet kellett megosszak.Megfelelőnek találtam egy éppen tegnap készűlt,Velencei tónál készűlt családi képet,amit a naaaagy közösségi oldalra fel is töltöttem és kertelek Titeket,ha lenne rá időtök és még a kép is elnyerte tetszéseteket,akkor szavaznátok-e ránk!

És itt jön az a motiváció, ami elindította bennem,hogy megírjam most ezt a "levelet" felétek! Még nem telt el 24 óra sem a kérésem óta,és már kaptam 21 szavazatot Tőletek! Most kérdezitek biztos,"ez meghülyült,miért, az sok Neki?" Nem, nem sok! De nekem ez már felér több millió szavazattal,és már most nyertesként tekintek magamra!Miért? Mert fantasztikus, csodás emberek ismerősei lehetek,szívet melengető érzés! Olyan emberektől is kaptam ezeket a szavazatokat, akikkel nem állok mindennapi,közelebbi kapcsolatban,és annak ellenére,hogy nem mindennapi a szavazás,hiszen bele kell egyezni egy adatnyilvántartásba,valamint újra vissza kell térni az emailetekre,megerősítésként,majd úgy szavazni,de megtették értünk!Amellett,hogy van családjuk, van problémájuk, van munkájuk,és nincs sok idejük!De megtették!És a sok közeli ismerősnek is roppant hálás vagyok,ugyanugy,ugyanolyan mély hálámmal,csodálattal!

És miért szeretnék nyerni? Igen,őszinte leszek! Motívál a főnyeremény is! Mai világban sajnos nem nagy összegről van szó,de egy 5 gyerekes családban mindig van helye,mindig tudjuk helyes, értelmes dologra költeni!Becsületes,tisztességes úton neveljük a Gyerekeinket, tisztességes, kemény munkával ( bár én még nem dolgozok az ikrek miatt),és soha nem kérünk, csalunk, lopunk! (hazudok, egyszer 8-10 éves koromban elloptam az ÁPISZ-ból egy kohinor radírt,mert úgy gondoltam nekem annyira tetszik,és akkor és most kellett.Jelzem, éjszaka alig aludtam,emlékszem,mert azt hittem a rendőr kutyák kiszagolják a nyomomat és megtalálnak a bűnőmért....rettegtem! :-) ) Jelzem,nincsenek úgy anyagi problémáink,ami veszélyeztetné a mindennapi megélhetésünket,de,mint említettem,ha az ember szeretne mindent megadni 5 kicsi szívnek,akkor minden lehetőséget megragad,amit tud,és ahol lehet, tisztességes kereteken belűl! :-)

Na,vissza térve a fotóhoz!Szeretnék köszönetet mondani mindenkienk,aki eddig is szavazott ránk, és annak is,aki ezután teszi! Köszönöm szépen Nektek,tiszta szívből!Mint már a blogomban egyszer említettem,én egy nagyon érzelmes,érzelgős tulajdonsággal megáldott Nő vagyok, amit nem is titkolok,és ezt szeretem kifejezni! Nagyon hálás vagyok Nektek,köszönöm szépen,hogy időt és energiát szántok rám!Köszönöm,hogy szerettek, vagy a családom bármelyik tagját,és Velünk vagytok életünk minden napján!Maradok nagy szeretettel irántatok: Viki

Barátok nélkül élni nem lehet

0
Posztolta: aranyalma81

2017 június 27 10:59

Címkék:

Ez a rész azért most írodott,mert egy nagyon megható "merénylet" történt ellenem,amivel a barátaim akartak meglepni! A lényege,hogy a közösségi oldalon mindig ácsingózva néztem azt az oldalt,ahol hírdették az Obag táskákat és lehetett nyerni,ha likeolod,osztod.Timim ezt észre vette és meg is jegyezte,hogy látja,mindig megosztom,biztos nagyon vágyok rá! Aki ismer,az tudja,magamra nem költök,költhetek 5 gyermek mellett,csak igen ritka alkalmakkor esetleg.Ezt Timi is tudta.Majd gyanutlanul kérdezgetett,hogy melyik tetszik,neki melyik tetszik,higgyek abba,ha bevonzom meglesz az a nyeremény,és mondjam el neki,melyik az,hogy Ő is arra gondoljon Nekem,mert szeretné,ha megnyerhetném.Én naivan nem gondoltam itt semmire.Aztán jött  a csoda:megnyertem.Zokogtam,mikor megtudtam,ki is tettem az oldalamra: NYERTEM!És ekkor jött a váratlan meglepetés: Timi elmondta, azt szervezte meg a többi barátommal,Gabival,Mariannal,Jankóval és Erikával,hogy megveszik nekem a táskát közelgő születésnapomra.Ismét zokogtam,pár percen belűl másodjára.Nagyon meghatott! És akkor határoztam el, megírom ezt a részt,hogy tudja mindenki, milyen fontos Nekem a barátság,Ők és a Többiek!Köszönöm,hogy az életem részei vagytok!

A barátság,barátkozás számomra az élet nélkülözhetetlen része,el sem tudnám képzelni,hogy ne legyenek barátaim,szívemnek kedves ismerősei.Már az alaptermészetem is olyan,hogy barátságos,közvetlen,közlékeny vagyok,amit sokan,úgy érzem,talán félre is értenek.Vagy ki is használják.Félre értik,mert képmutatásnak hiszik,vagy negédesnek,és kihasználnak,mert jó hiszemű vagyok! Pedig nem képmutatás,imádok szeretni,másokon segíteni,barátkozni,beszélgetni,szerintem a Világon a legjobb dolog,ha szerethetsz és persz,ha viszont szeretnek. Sosem egyoldalú Nálam egy barátság,mert,ha én megteszek mindent a barátság fennmaradásáért,akkor én is elvárom ugyanezt.Legyen időnk egymásra,osszuk meg egymással épp úgy a szomorúságunkat,bánatunkat,mint az örömünket.Nem kell minden barátnak a legmélyebb érzéseinket feltárni,de a legszorosabbaknak igen.Nevessünk,sírjunk együtt,örüljünk egymás örömeinek,és tartsunk vele bánatában is.Mindig van időm,még az 5 gyermek mellett is arra,hogy felhívjam Őket,beszélgessünk,vagy írjunk egymásnak,ezzel tudtukra adni,fontos nekem és gondolok Rájuk! Idő mindig arra jut,amire mi szeretnénk! És nagy melegséggel tölti el a szívemet,hogy a közeli barátaim is így gondolják!

Vissza megyek egy kicsit az időgépemmel!

Az óvódában és az általános iskolában elég csendes,szerény kislány voltam.Sosem bántottam senkit,és szerettem,ha barátkoztak velem.De sajnos gyakran megesett,hogy meg kellett "vennem" a barátságot! Emlékszem,volt,hogy azt mondta egy osztálytársnőm,játszik velem,ha Neki adom a Barbie babám ruháját,ami akkor nagy sláger volt! Persze másnap a babaruhával mentem iskolába...titokba...Majd volt,hogy a ropimat vagy az uzsonnámból valami nyalánkságot ajánlottam fel a játszásért cserébe.Nem tudom miért volt ez,hiszen nem voltam rossz gyerek,egyszerűen csak azt hiszem,kihasználták gyengeségemet:hogy szerettem,ha vannak barátaim,még fizetség árán is.Aztán persze ez az évek múlásával megszünt! Nem állítom,hogy sok barátom volt,de egy biztos mindig volt,akivel lehetett jókat nevetni,beszélgetni vagy sétálni.

Gyerekkori barátnőm Panka volt,akivel nagyon szerettük egymást,de itt azt hiszem,én rontottam el azzal,amikor megismerkedtem Bélával,akkor egyre kevesebbet tudtunk találkozni,és ezzel hibáztam.Később már rájöttem erre, a barátság örök lehet, de a szerelem,illetve a párkapcsolat nem.Esetemben persze más a helyzet,hiszen azóta is ugyanaz a Béla van mellettem,mint,akkor.. :-),de hát ez ritka,hogy gyerekszerelmből házasság lesz és immáron 20, együtt töltött év.Nagyon sajnáltam,hogy akkor megszünt ez a barátság.Ő volt az én az első "szerelem" titkainak örzője,amikor titokban leselkedtünk Zoli után (15 éves voltam),elment érdeklődni,lent van-e a téren,együtt,hármasban sétáltunk.Majd a első esti (max.7 óra lehetett... ) barátnős séta a Mekibe,ami kb.400 m.-re volt tölünk! :-)

Nagyon szerettem az én"nagy" Vikimmel lenni,akinek az Anyukája által ismerkedtünk meg,egész kicsi koromban.Pár év köztünk a korkülönbség,ezért lett Ő  a"nagy" Viki! :-) Mamámhoz is eljött velem többszőr,így Ő meg a palacsintás Vikinek és Kólás Vikinek hívott minket,persze csak viccesen! Aztán volt,hogy eljött velem az első "hosszabb" távollétemre is Anyáéktól, Monorra a Rokonaimhoz!D,amikor 2 nap múlva megláttam Apát véletlen,mert csomagot hozott nekünk,akkor sírva rohantam hozzá,és hozott minket haza.Na,és persze Ő volt,aki elújságolta,hogyan is lesz egy kislányból "nagylány" és hogyan születik a kisbaba! :-)

És a Melcsikém,aki pedig nálam volt 3 évvel fiatalabb,de olyan jókat játszottunk mindig.Szüleink ismerték egymást,és így lett köztünk barátság.Össze illettünk,mert mind a ketten szerényen mondom,de igaz: aranyos,jó kislányok voltunk.Azonban az évek múlásával,sajnos ez a barátság is véget ért.

Gimnáziumi éveim alatt nagyon szerencsésnek mondhatom magam,mert egy 4 fős "brigádot" alkottunk barátnőimmel,akikből kettő ma is életem legfontosabb szereplői: Mariann és Gabi! Nagyon sokat köszönhetek nekik,akár a gimnázium évek alatt,akár utána,és most a jelenben.Sokat jelentenek nekem, szavakba foglalni nem lehet!

Mariann a jó lelkével és tiszta,önzetlen szívével örökre bele véste magát a szívembe.Annyira szerény,tiszta,jó ember a családjával,ami nagyon ritka.Ő az,aki soha,de soha nem bantja meg az embert,és bármikor fordulhattam hozzá. Nem jellemző rám,hogy iszok,ittam,, de egyszer a névnapomkor sajnos kicsit több pezsgőt ittam,mint,amennyit bírtam,és a bárban rosszul lettem.kimentem kicsit a levegőre és Ő volt mellettem,és Ő volt,aki.....tartotta a fejemet...! Nagyon szégyeltem magam elötte.Az volt az első és az utolsó ilyen alkalom nálam! És volt az a bizonyos tanulmányút Spanyolroszágba,ahol már az első nap haza akartam menni a kinti  körülmények miatt.De Mariann ott volt velem,mellettem,amit nagyon köszönök Neki,így legalább gyorsan eltelt az a "csodálatos" 1 hét kint,ahol néztük a "repülő bálnákat" :-) És persze azóta is tart ez a szép,szoros barátság,együtt babáztunk,most együtt bandázunk a gyerekekkel,és jaj neked szabadtér,ha a Lestál-Seresi család megjelenik,hiszen 9 gyerekkel csakis miénk lehet a Platz! :-)

Gabim pedig.....maga az egész lénye csodás.Bármikor,bármiben számíthattam rá,és ez viszont is igaz,imádom.Imádom a hebrencsségét,a vidámságát, hogy,amit maga elé kitűz célt,azt meg is valósítja,nincs előtte lehetetlen,bármilyen nehéznek is tünik a megvalósítás.Állandó optimizmussal halad előre. Rá merném bízni az életemet is akár.A mi barátságunk örök,szent és sérthetetlen.Emlékünk annyi van,ami fel sem sorolható,és annyi mindent éltünk át együtt,egymás mellett,lehetett az vidám,vagy éppen szomorú,de mindig ott voltunk egymásnak! Mókás volt,amikor fehérneműs képeket készített rólam,vagy,amikor még nagyon "kislány" voltam és megkérdeztem: hogyan kell jól csókolni?És,amikor rám szólt 18 évesen már ne mondjam a telefonom hangrögzitőjén,hogy: "Csókolom vagy Szia...."A már említett spanyoloraszági tanulmányút,ahol anyáskodva kértem,ne menjen bele abba a hirtelen fellobbanó kinti szerelembe,de örülök már,hogy megtette,mert az a szerelmi élménye örök marad neki.És a diplomaosztó ünnepség,valamint az esküvő,ahol mind a ketten jelen voltunk a másikén,és nem is akármilyen pozicióban. És a sok segítségnyújtás,amit kaptam Tőle,azt nem tudnám egy életen át sem meghálálni!

Aztán voltak jöttek-mentek barátságok is,amiket sosem bántam meg,mert,akkor az is szép volt,és egy jó emlékként megmarad! Volt a főiskolán Tünde barátnőm! Őt nagyon-nagyon bánom,hogy megszakadt a barátságunk,mert,amikor mi találkoztunk,vagy mentünk a Főiskolára,a buszon ott csend biztos nem volt,mert csak a mi vihogásunkat lehetett hallani.Annyit nevettünk,azaz igazi fájós nevetés! És a Szilvi-Sanyi páros barátunk! Nyugodtan mondhatom a legjobb barát-páros között voltak,csak sajnos messze vándoroltak Tőlünk!emlékeinkre vissza gondolva most is nevetek: amikor huszonegynehány évesen őszinte-bátort játszottunk és én azt kértem,Sanyi huzza le az alsónadrágját és úgy táncoljon a kertjükbe a tűz körül.....és megtette! Vagy a késő esti börgerezések vagy mekizések,vagy akár az esti séták.És a házi bulik,ahol karaokéztunk,semmi hanggal!Szilvivel pedig az államvizsgánk,ahol szorítottunk egymásnak.Nagyon klassz barátok voltak,és ugyanezt mondhatom el egy olyan baráti párról,akit nem neveznék meg,mert nem tudom szabad-e,szeretnék-e?! De nagyon hiányoznak nekünk,és a mai napig nem tiszta számomra,miért is haraszanak ránk,és miért szakadt meg a számomra oly fontos barátságuk.Kaptam választ,de próbáltam tisztázni,hogy rosszul gondolják,és félreértés történt! Pedig velük is sok szép,átélt élményünk volt: a kirándulások, a nyaralás,ami össze hozott minket Jordániába,a házi bulik,a közös séták és aztán az együtt babázás.Én még mindig hiszem és bízok,hogy helyre hozható,mert hiányoznak Nekünk!

És jött az életembe Timim!Ki is Ő?Nem tudom megfogalmazni,mert erre nincs megfelelő szó! Egy Tündér,egy Kiscsillag,aki beragyogja az életemet.Csupa kedvesség,és feltétel nélkül tud szeretni.Ő az,akinek bármikor merek hisztizni,"nyunnyogni",mert nem nevet ki,megért,és vigasztal.Talán azért,mert hasonló a lelki világunk,nagyon érzékeny,érzelmekkel teli és ezért találtunk mi egymásra 14 évvel ezelőtt! Az a számtalan bohóckodás,gyerekes nevetgélés,csajos esték,mikor beültünk teaházba,vagy sütizni,és a karaokés esték,mikor az asztalon táncoltunk önfeledten,léggitározva.Vagy az esti sétánk alkalmával,meg mered-e tenni játékunknál kértem: álljon be egy 5-6 fős társaságba és kapcsolódjon be a beszélgetésükbe,mintha ismerné Őket.És mi csak nevettünk!És a szomorú események,amikor fogtuk és szorítottuk egymás kezéz és bíztattuk egymást:minden rendbe jön,lesz jobb is! Bizalmat szavaztunk egymásnak azzal is,hogy egymás gyermekeinek Keresztszülei lehetünk,mert tudjuk mindketten: a mi barátságunk példaértékű,imádatunk egymás iránt örök,tiszta,mély,és összetörhetetlen!

És ott vannak még Nekem azok a barátok,akiket szintén oly nagyon szeretek és kedvesek szívemnek,és szeretném,ha életem minden percét tovább kisérnék: Krisztia az Rc-ből,Jankóm,aki kemény külseje ellenére igenis érző lélek,barátnője Erika,akivel nagyon jól megértjük egymást, Ancsám, Anya barátnőjének lánya,akit csak remélni tudok,hogy nevezhetek barátnőmnek,mert nagyon szeretem Őt és családját,valamint Jana, a főnököm,de őt majd egy külön részben, a munkában való helytállásról említeném meg,és a sok kedves Ismerős,akinek nagyon köszönöm,hogy vannak,ismerhetek és mellettem voltak,vannak és remélem maradnak is!

"....és úgy,mint azelőtt,Te kívánj minden este jó éjszakát...."

0
Posztolta: aranyalma81

2017 május 26 14:07

Címkék:
anya elvesztése árván maradni anya hiánya édesanya halála

Blogom ezen része ismét inkább fájdalmasabb hangvételű,itt az én drága Anyukám elvesztését említeném meg, a bánatot, amit éreztem,és érzek,hiszen szünni nem akaró fájdalom van a szívemben,hogy itt hagyott és árva maradtam!De próbálok szembe nézni a tényekkel, a valósággal,hogy bármennyire is hiányoznak,Ő és Apukám, Világ minden kincsét oda adnám,ha élhetnének,de nem tudok ez ellen már teeni.El kell,hogy fogadjam a tényt,nincsenek már nekem,nem bújhatok hozzájuk,egy Anyai vagy Atyai ölelést,simogatást,puszit kérni,így az emlékükből,velük eltöltött időből,élményekből és az általuk adott szeretetükből táplálkozok!

 

Az ikrek születése után sem változott Anyukám lelki állapota, nagyon sok és megterhelő volt számára az életében egyszerre történő változások.Nem tudta feldolgozni,nem tudott bele törődni,és túl lépni! Megértettem Őt,de sokszor próbáltam szembe szállni vele,és a gondolataival,hogy igenis, van miért küzdenie,itt vannak az unokái,imádják Ők,itt vagyok én is,aki,nagyon szereti,rajongásig imádtam mindig, ragaszkodtam hozzá egész életem során, van egy szép ház,ahol élünk.....de sajnos soha nem tudtam meggyőzni, csak rosszabbat tettem, mert már tudom, úgy érzete, vitatkozok vele.Pedig nem,mindig csak azt szerettem volna,ha olyan erős lesz újból,mint régen volt, az általa elmesélt fiatalkori élményekből,emlékekből,amit mindig csodálattal hallgattam. És az utolsó 1-2 évünk ezzel telt,harcoltam érte, Anya pedig már lemondott mindenről.Tudom, nem volt egy társ mellette, Apukám személyében,és ezt sem tudta feldolgozni.Nem volt munkahelye,de,hát,hogy is lehetett volna,hiszen akár mennyire is bíztattam,hogy talál majd biztos egy megfelelő,nyugdíjasnak való munkát,tudtam romló egészségi állapota nem biztos,hogy ezt lehetővé teszi.De itt is,mint Apánál elvakult voltam, és csak azt hajtogattam, nincsen és nem lehet semmi baj! Dolgozni szeretett volna az utolsó pecig,mert céltalannak érezte az életet így,és le akarta foglalni magát. Én persze ezért is mérges voltam,hisz akkor segítsen nekem,unokázzon,és legyen az  a célja. Imádta az Unokáit,mindent,amit csak tudott vagy tehetett,megadott Nekik,legyen szó szeretetről,vagy kézzel fogható dolgokról,sokszor én kértem:"nem kell,ne adja,ne csinálja,ne vegye....",de hajthatalan volt.

Sokszor volt az 1 év alatt,hogy mennem kellett az ovodába a "nagyokért" és akkor az ikrek Anyára maradtak, addig vigyázott rájuk.Jó babák,nem volt gond velük.De az utolsó időszakban már ez is megterhelő volt,mert menni kellett utánuk,vagy,ha addig felébredtek, fel kellett jönni a lépcsőn hozzájuk,így már egyre többet hallottam Anyától: " siess haza az oviból!" Mérges voltam....!Szégyellem! De azt gondoltam,önző módon: "hát már ennyi kis kimozdulás sem járhat nekem?!" Nagyon bánt,hogy így gondoltam,bár ne tettem volna!

Mindig tanácsoltam,lássa már pozítívan a világot,nézze a jó dolgokat!Nem tudta! Hol én sírtam,hol pedig Anya! Pedig mennyire,tiszta szívből szerettem és tiszteltem Őt!

Minden este lefekvés előtt bementem még hozzá,beszélgetni,jó éjt puszit adni,elköszönni! Délben is, babák altatása után még benéztem hozzá,beszélgettünk,ha úgy érezte van kedve,ha pedig fáradt volt,kijöttem és hagytam pihenni,nem akartam a terhére lenni!És ez egy amolyán rituálé volt nálunk!

Annyi mindent szerettem volna még vele csinálni: megígértem, megtanítom internetezni,elviszem a KFC-be csirkeszárnyat ropogtatni,csinálunk egy anya-lánya napot,de ezt már mind nem tudom teljesíteni Anyukámnak!

Nagyon sokat kaptam a szüleimtől,amivel olyan nagy hálával tartozok Nekik: a sok külföldi nyaralás, az iskoláztatás,fizették a Főiskolai költségeket, a lakás,amit kaptam,és a ház,amiben élünk! Ezt mind Nekik köszönhetem,mert Ők tettek ezekért mind!És akkor nem beszélve a szeretetük, imádatuk,amit kaptam Tőlük....De ez fordítva is igaz: csodálatos szülők voltak,mindig igygondoltam,és ezt éreztetni is próbáltam Velük!

Szóval sajnos az eltelt 1 év nem úgy telt,ahogy én azt szerettem volna, Anyával szembeni kapcsolatomra értve.Ha kérhetném,vissza fordítanám,és csendbe lennék,nem akarnám megváltoztatni,inkább igyekeznék boldoggá tenni minden egyes percét!

Halála előtt 1 hónappal történt,egy szombati napon,hogy a konyhába voltunk lent,az 5 Kicsi Gyerek is.Mondta Anya, nem érzi jól magát, szédül.Gyakori volt az utóbbi időben nála,arra fogtam vagy le van gyengülve a szervezete,vagy nem evett,nem ivott eleget,vagy fáradt biztos.De,ha ezt mondtam,és kértem,egyen,akkor az volt a baj.Sétára is buzdítottam,de túl fáradtnak és gyengének érezte magát!Mindig kértem,jelentkezzen be a kardiológushoz,kérjen időpontot,még,ha a pacemakert nem is vállalja,de biztos a Doktornő adna valamilyen más alternatívát! DE nem érdekelte,feladta,nem akart harcolni már,Apához szeretett volna menni!És hányszor kellett ezt hallanom,és ez olyan fájdalmas volt Nekem,hogy itt akar hagyni,nem szereti az életet már,elfáradt!Elfáradt a teste,elfáradt a lelke!

Szóval azon a szombaton mindenki lent szorgoskodott, mikor mellette álltam,és mondta szédül nagyon. Láttam elsápadt,és már csak azt próbáltam elérni,hogy megtartsam a fejét esés közben,nehogy a fejét verje be a kőbe.Elájult! Fogtam a fejét,gyorsan az egyik Kisfiamat kértem,hozzon egy pohár vízet, másikat kértem szaladjon a telefonért,ha a mentőt kell hívnom.És ezt mind az 5 gyerek szeme láttára, és az Ő segítségükkel!Láttam rajtuk a rémületet,de mindenki segített.Pár másodperc telt el,Anya magához tért,nem emlékezett semmire.És itt könyörögtem neki,menjen orvoshoz!Kért is időpontot,kapott 1,5 hónappal későbbre,február 20.-ra!A következő napok,hetek félelemmel teltek,féltettem,féltem,mikor történik egy újabb ájulás vagy még nagyobb baj.Szinte ki sem mertem mozdulni,nehogy akkor történjen valami baj,vagy Anyát nem engedtem ki,ha láttam gyengeségét.És így teltek a napok! Nem kértem és nem vettem igénybe a segítségét,nem akartam terhelni semmivel.Mindig fulladt,zihált,kapkodta a levegőt,és nem tudtam segíteni,csak próbáltam kérdezni,mit segítsek és vártam azt a napot,hogy menjen az orvoshoz!

Február 17! Délelőtt,mikor kijött Anya a szobából,már láttam rajta,valami baj van.Aztán elmeséltem Neki egy elöző napi történést,amiből szó váltás lett,nem vesztünk össze,csak nem egyezett a véleményünk.Én ismét felhoztam,hogy lássa már kicsit szebben a Világot,ne legyen szomorú és pesszimista.Szomorúak lettünk mind a ketten emiatt és jobbnak láttam,ha csendbe maradok.Még ebédeltettem az ikreket,amikor kijött hozzánk,elmondta mit hallott a Híradóba,és leűlt a székbe.De már akkor észre kellett volna,hogy vegyem a jeleket...Mondta nagyon fázik,nincs jól és álmos.Ránéztem és soha,de soha nem fogom elfelejteni az arcát,ahogy akkor láttam.Mondtam,menjen be,és próbáljon meg lepihenni,aludni.Azt gondoltam,pont akkor voltunk influenzások, ő is,ezért a köhögéstől,nem alvástól legyengült! Bement,lefeküdt,én pedig fel a babákkal,altattam Őket! Nem mentem le altatás után,gondoltam,jobb lesz,ha alszik,pihen és,ha nem zavarom! Sértettnek éreztem kicsit magam a délelőtti beszélgetésünk után, ezért nem akartam ,nehogy újból legyen egy szócsatánk,még,ha nem is vita,de ne zaklassam fel.ezért fent elfoglaltam magam.Aztán felébredtek a babócák,közeledett az idő,hogy elinduljak az óvódába, de felhívtam Bélát,menjen Ő és hozza el Őket,mert Anya nem volt jól délelőtt,nem szeretném még ezzel fárasztani! Utána elkezdtem készíteni az uzsonnát, csendben,majd a kutyának tésztát főztem.Már 4 óra is elmúlt ekkor,és tudtam,ilyenkor mindig kijött már Anya,hogy megkérdezze,mikor indulok a gyerekekért,hogy addig kint legyen a kicsikkel.De nem jött!És,akkor a tészta főzése közben,mintha villám csapott volna belém,az agyamba,eldobtam szó szerint a mosogatóba mindent,és kopogtatni kezdtem az ajtaján.Először csendben,nehogy megrémüljön,ha hangos vagyok! Nem jött válasz,már akkor hangosabban mertem szólítani,de már nem törödve azzal,hogy hangosabban kopogok vagy szólok,benyitottam hozzá! Háttal űlt az ajtónak, a foteljában,szólítottam,de nem kaptam választ!Akkor nyílalt belém már az a fájdalmas tudat,hogy elalud Anyukám.Örökre elaludt! Oda mentem,ébresztgetni akartam,kértem-könyörögtem,de nem nyitotta ki a szemét! Néztem,és azt láttam rajta: megnyugvást talált,békét!Mintha mosolygott volna,mert már boldog,boldog Apukámmal találkozott újra!

Ezek után történtek az ilyenkor szokásos történések,amikről nem szertenék beszámolni,ez megmarad nekem,fájó emlékként.Gyerekekre szomszédunk vigyázott,Katáék, amiért nagyon hálás vagyok,hisz nem tudtam volna Őket akkor ellátni,foglalkozni velük.Mikor 7 fele áthoztuk Őket,akkor már tudták Apukájuktól mi történt az Ő szeretett Mimijükkel.Azóta is sokat emlegetik és mind máshogy dolgozta fel eddig! Kristóf hiányolja néha a társasozásukat,emlegeti a közös programjaikat,Martin,aki nem tudja még feldolgozni.Első napokban félt.Félt a sötétben,félt bemenni a szobájába Anyának,kérdezte látja-e Őt Anya,aztán hiáynolta,és,ha reülőre ülne és felszállna a repülő,láthatná Mimit?Kristóf mivel nemleges volt sajnos a válaszom,megkérdezte,hogy ha rakétával kilőnék,akkor láthatná?Sajnos erre sem tudtam pozítív választ adni.És nem olyan rég,pedig azt mondta Martin zokogásba kezdve,hogy nagyon hiáynzikNeki Mimi,és miért nem volt boldog,és miért akart itt hagyni Minket?! Nehéz ezekre válaszolni,úgy gondolom,hogy megértse egy 6 éves gyermek,ne mondjak butaságot sem,én is elhigyem,amit mondok,és ne fájjon!Hanna pedig még oly apró,hogy még fel sem tudja fogni,csak néha megemlíti.

És én?!Én,hogy dolgoztam,dolgozom fel? Csak a gyerekekbe temetkezek,rájuk koncentráltam,rájuk összpontosítok,így próbálom túl élni a fájdalmat és úgy gondolom,amit már említettem: sajnos nem tudok azért tenni semmit,hogy vissza hozhassam.Sokat,minden egyes nap, többszőr gondolok rá,hiányára,emlékekre.Ilyenkor elsírom magam,aztán....folytatom Anyai teendőimet tovább!Mert én is Anya vagyok!

Keresztanyukámtól kaptam egy nagyon csodás választ arra,hogy miért?miért pont akkor nem mentem be hozzá délben?Talán foghattam volna a kezét?Vagy miért nem tettem szebbé azt a délelőttjét,akár egy csokoládés pudinggal,vagy csokival,vagy egy jó beszélgetéssel?Elfogadtam volna az akaratát,csak legalább boldogabbá tehettem volna az utolsó perceit! Azt mondta Keresztanyukám:" Viki, ennek így kellett lennie! Nyugodtan,békében szeretett volna elmenni,egyedül.Nem tudtál volna ellene mit tenni,csak láttad volna....Így pedig csodálatos volt a mennybemenetele,elaludt,fájdalmak nélkül!"És ez megnyugatott,amennyire ilyenkor meg lehet nyugodni!

Egy biztos,nagyon bánt,szégyellem,és ostorozom magam,amiért vitáznom kellett aznap,és nem tudtam méltón elbúcsúzni!Csak ezen változtatnék,ha ez volt az akarata,hogy menni szeretne....csak ez,hogy töltsünk el együtt egy kellemes délelőttöt,és hagy mondjam el Neki,mennyire szeretem,szerettem,és hálás vagyok mindenért,és azért,hogy Ő volt az én Édesanyám,a legnagyobb boldogsággal tölt el!És az,hogy Apukám is a legcsodálatosabb Édesapa volt,akit egy gyermek kívánhat!

És nagyon szeretném megköszönni Anyósomnak,és Rokonaimnak,és bartátaimnak azt a szeretet,és figyelmet,amit kapok Tőlük azóta is!Köszönöm szépen,hogy vagytok Nekem!

Anyukám emlékére!

Három után Öt jön!Jönnek az Ikrek!

0
Posztolta: aranyalma81

2017 május 18 15:25

Címkék:
ikrek ikerterhesség 5 gyermekkel az élet

....Igen,egy pozítív teszt! Még elöttem van a kép is:nem tudtam eldönteni,valóban 2 csík az a 2 csík,hiszen olyan halovány...na,de csík az is,nincs mese,terhes vagyok!Sírtam is,nevettem is....Most mi lesz?!

Este kellemes idő volt,június első napjai,kint voltunk a teraszon Bélával,és látta a furcsa viselkedésemet.Nem szóltam,merengtem,rá néztem,akartam is mondani,meg nem is.Aztán elkezdtem,hogy hát....van valami,amit tudnia kellene...és itt már zokogtam.Elmondtam,hogy ismét babát várok!Reakvció?Ült a székbe,akkor még csendesen,aztán hátra vetette a fejét és kitört belőle az a "nem hiszem el" nevetés.Eközben máshol tanévzáró buli hallatszott a távolból,a buli zenéje! Buli?!Te jó ég,mikor voltam utoljára buliba?Ja,nem is olyan rég, hát a Ferike zsúrján,ott is volt zene: hát az Alma Együttes,meg az Apacuka is...

Vissza térve a beszélgetésünkhöz!Nem tudtuk megbeszélni,mert mind a ketten elég zaklatottak voltunk.Annyi volt a döntésünk,hogy várunk,és gondolkozunk pár napot,mi lesz a jó döntés. Jó döntés? Ez nem kérdés,de valahogy mégis végig kellett gondolnunk sok mindent és ésszel,nem csak szívvel.

Innentől kezdve minden reggel fel sem szerettem kelni az ágyból,és csak zokogtam.Nem akartam,hogy ne szülessen meg ez a Baba,főleg azok után,amiken végig mentem hosszú-hosszú évek folyamán,és amennyire szeretem a gyerekeket.És félre ne értsen senki,és ezek után esetleg rosszat feltételezzen valaki rólam,de azért lássuk be,nagyon nehéz ennyi Kisgyermeket úgy ellátni,hogy ne nélkülözzenek,ne szenvedjenek hiányt akár csak az alap szükségletekből,tudjak Velük foglalkozni,a taníttatás,ha beteg az egyik, a többinek is szüksége van Anyára,és még sorolhatnám.Nehéz helyt állni már 3 gyereknél is.De én szerettem volna,én vállaltam,és az én felelősségem!

Aztán döntöttünk,és így hangzott Béla egyik magyarázata: " Nem vagyunk mi gyilkosok!"

Nem könnyű időszak elé néztünk:kezdődött azzal,hogy elmondtuk mindenkinek és probáltuk megértetni mindenkivel a döntésünket!Kaptunk mi hideget,és meleget!Tudtuk,hogy vannak,akiknek igaza van:"hova,minek,miért,ebbe a világba ennyi gyerekel?", de ez a mi döntésünk és felelősségünk! Szembe szálltunk mindennel és mindenkivel!

Még csak pár hetes terhes voltám,amikor gyanusan gömbölyű volt már a pocakom.Mondtam is szomszéd Kata barátnőmnek:"Kata,engem már az sem lepne meg,ha többen lennének..."Vagy ennyire buta nem lehetek,hogy elszámoltam magam...

Természetesen eljött az idő az első ulrtahangra,a jól ismert és bevált Doktornőmnél,mentünk estére a megbeszélt időpontra hozzá,csapatostól,3 gyerekkel.

Addig minden a megszokott,a jól ismert módon történt,míg a monitort nézve így szólt:" Igen,Viktória,valóban terhes...és nem is 1 szívhanggal....2 baba is van itt!" Én a szám elé tettem a kezem,aztán mosolyogva ennyit tudtam mondani: " Ezt nem hiszem el.nem hiszem el" Szóval ketten vannak! :-) Mondta,menjek ki a kis csapatomhoz és mondjam el nekik a nagy hírt!Mondtam neki:" áh,én nem merek!" Megkérdezte,kimenjen,elmondja Ő?Bólintottam!Mikor kiment az ajtón,úgy kagylóztam,hogy majd leestem a vizsgáló asztalról,csak úgy füleltem.Elöször gratulált és mondta: Gratulálok Apuka....a 2! gyermekhez! :-) És itt egy kínos nevetésbe kezdett bele Béla.

Haza felé úton még megálltunk "Mekizni" egyet,az volt a vacsora,közben pedig ültem a hamburgerező teraszán,és csak azt lehetett látni,irgalmasan zokogok...aztán nevetek...aztán zokogok...és így tovább!Persze a "nem hiszem el" mondataim még mindig ismétlődtek tőlem. Útközben megosztottam Timimmel,Gabimmal és Anyósomékkal a hírt...hát sokkolta Őket!De örültek és boldogok is voltak.

Itthon Anyukám már várt nagyon,hogy mit mutatott a vizsgálat.Mondtam,valóban terhes vagyok,és 2 babával!Szegény Anya, sokkolta a hír,féltem,nagyon felzaklatom vele.Velem együtt sírt és nevetett.

Innentől pedig folytatódott az áldott állapot minden egyes szépsége és egyáltalán nem szépsége.Sokat szenvedtem már az elején a savval, a hányingerrel,a hányással,és az étvégytalansággal.Túl pici voltam két Drága,kicsi Szív kihordásához,nagyon megviselte a testemet, a szervezetemet.Még az,amire annyira várok egész évben, a görögdinnye.....egy falat nem ment le a torkomon.Az a big mac abból a hamburgerezőből bezzeg.....nem győztem enni,ha éppen tudtam.

Eljött a 2.ultrahang,ahol megtudhattam a nemüket: és amikor, kimondta a bűvős szót a Doktornő,hogy erősítésként Hanna és magam emellé kapok egy kislányt,és mellé egy kisfiút,csodás érzés volt!3 FIAM és 2 Lányom lesz! Leírni nem lehet ezt az érzést!

Terhességem 6.hónapjában egyre valószínűbbnek látta az Orvosom,hogy császarmetszéssel fogok szülni,mert kicsi is vagyok, mert elég nagyok a babák is, és,mert az egyikőjük nem szeretne befordulni.Megbeszéltük,hogy a 36.héten befekszek és meglesznek a babáim. Ezután nem sokkal egyre inkább kezdett a lábam, bokám az elefánt lábáéhoz hasonlítani,már anya cípőjét hordtam,ami 2 számmal nagyobb volt,és már a hasam vitt előre,szinte egy has voltam. Elkaptam egy hányás-hasmenéses vírust is,amitől semmi nem maradt meg bennem,így egyik este be kellett mennünk a Doktornőmhöz ügyeletre,vizsgálatra.Kaptam 2 "finom" infuziót,aztán haza engedett!Hurrá!Pedig arra gondoltam,hogy ha már bent vagyok,szülhetnén egyet,kettőt!De,nem!

Elérkezett a 36.hét előtt,hívtam Dr.Andreát,hogy egyeztessünk,amikor is kiderült,a Professzor nem engedélyezi az elöbbi császárt,várunk még.Hiába mondtam,nagy fájdalmaim vannak,és túl vagyok már a 36.,37,38. héten is már,...,nem lehet.Sírtam,ami nem meglepő már tőlem. :-)

Aztán berendeztük a szobácskát,Hanna megkapta a nagylány ágyát,átkerült a fiúk mellé, bepakoltam a babaszekrénybe  a ruhácskákat és posztoltam a Facen! :-) Jöttek is a kommentek,milyen szép,már csak a babák hiányoznak,Timim még viccelődött is: "Lehet így már ma jönnek is",akikor is megtörtént a szó szerint nagy durranás: 1/2 12-kor,lefekvés után elfolyt a magzatvízem.Ébresztetem Bélát,szülök,ébresztettük a gyerekeket,indulunk a mamáékhoz (ők ott maradtak Náluk) és én meg megszeppenve csak álltam, vacogtam,mint,aki nem tudja mi fog történni ezután.Persze nem tudtam,hisz nem volt még császárom,és őszintén szólva félve gondoltam rá.Közben dirigáltam,mit adjon Béla a gyerekekre,mit csomagoljon még be esetleg a böröndömbe.Aztán indulás!Béla Anyukája telefonon keresztül tartotta bennem a lelket,annyira reszkettem,bíztatott.Leadtuk a gyerekeket és be az Istvánba.

Pikk-pakk előkészítettek,elmondtam mindenkinek,aki elém került,legyen az orvos,vagy ápoló,vagy takarító,hogy én marhára félek....aztán Doktornő be,én be és már ott voltunk a műtőbe,érzéstelenítés és hopp: 1 baba: Réka,és 1 percre rá hopp,még 1 baba: Ádám!Csodás volt,mind a kettő! És az érzés is: ikres Anyuka is lettem!

Nagyon hamar megkaptam a Babákat,annak ellenére,hogy az érzésteleítőtől semmit sem érezetem még,egy testrészemet sem.Szerintem megfeledkeztek Rólunk, mert már világosodott,és lassan jött a vizit,mikor elvették Rékát Tőlem.Ezután jöttek a szokásos "na pattanjunk fel,mert nem hagyhatjuk el magunkat" mozgatások,fürdés,és,mint,aki nem is most szült császárral haladjak!

A bent lét szörnyen nehezen telt.Szerintük nem gyarapszanak megfelelően,nem esznek megfelelően,nem is időre születtek,kicsit sárgább Réka, Ádi meg fehérebb,én pedig vérszegény vagyok, ezért maradunk még.Persze sírtam..... :-) Sírtam,mert engem otthon vár másik 3 kicsi Gyerekem,akiknek szintén szükségük van az Anyukájukra.Ők is híztak, Őket is el tudtam látni és etetni,híztak,nem lesz baj,csak engedjenek haza.Így +2 napot kaptunk csak bent!

Közben lelkileg és anyagilag nagyon megviselt egy váratlan esemény: NAV felé a ház vásárlása után maradt egy tartoz az SZJA,amire kértem egy mérséklési engedélyt,de elutasították,majd részletfizetést,de arra nem kaptam meg  a választ azodáig,így Béla és az én beérkezett jövedelmemet inkasszózták,elvették,megfosztottak,jogtalanul,hisz nem katam róla elötte értesítést.Így 0 ft.-al maradtunk.És sírtam! Közben az én drága Gabim,teljes jó szándékkal elindított egy "segítsünk a Vikiéken gyűjtést",amiről még aznap tudomást szereztem és büszkeségembe,szégyenembe azonnal kértem,törölje ezt és ne gyüjtsön! Meg fog oldódni ez is,mint minden.Igen,de addigra már 4-5 ember utalt Nekünk,akiket Angyalnak neveznék itt (nem nevesítenék),külön-külön!Hisz a mai világban a nehéz megélhetés mellett másokon segíteni nagyon nagy szívre vall.És ezúton is,ha olvassátok,itt is köszönöm Nektek mégegyszer!És Gabimnak,akit akkor nagyon megszidtam,és napokig,talán 1,5 hétig nem beszéltem Vele.pedig jót akart Nekem,tudom.Csak nagyon szégyeltem az esetet,és,hogy pénzt fogadjak el, mert az nem én vagyok!És ne döntsön helyettem,kérje ki a véleményemet!De utána megbeszéltük,és azóta is imádjuk egymást!

Hát így,kicsit idegesen kezdődött el a mi,5 Gyerekes életünk,de annál boldogabban,izgalmasabban,eseménydúsabban,fáradtabban telik azóta,és soha,de SOHA nem változtatnék az akkori döntésemen: ÉN 5 GYERMEKES ANYUKA VAGYOK! :-) És ez így tökéletes!Szeretlek Kristóf,szeretlek Martin,szertelek Hanna,szeretlek Réka,szeretlek Ádám,Ti,az élet értelmeim,boldogságaim vagytok!

 

 

Nagy változások,költözünk!!!

0
Posztolta: aranyalma81

2017 május 8 15:25

Címkék:
költözés új élet

Apa elvesztése után sem mondtunk le arról a tervünkről,hogy eladjuk a 2 ingatlanunkat,Anyáék és a Mi lakásunkat,és veszünk egy két,-háromgenerációs kertesházat.Ezt szerettük volna még megvalósítani,amikor Apa is élt.Azonban ehez főleg az üzlet eladása volt az elsődleges szempont,hiszen lakást többen keresnek,mint egy presszót.Olyan sokáig hirdette Anya és Apa,hogy szinte már-már reménytelennek tünt,amikor is Apa halálának 1 hónapos fordulóján bement Anyához egy érdeklődő,és nem sokkal ezután már le is foglalózta.Úgy éreztem, Apa segített nekünk.... Fenntről....Ezek után pörögtek az események,elkezdtük hírdetni a lakásokat,októberben sikerűlt is eladni a mi szép kis lakásunkat,amiben csak 1,5 évet laktunk.Nagyon szerettem ott lakni ezalatt a rövid idő alatt,nem csodálkoztam,hogy hamar megtetszett valakinek,hiszen teljesen fel volt újítva az egész lakás.Pont egy olyan idős házaspár vette meg,akire azt mondtam: "Na, Őket sem látom többet....",mivel a bácsi elég arrogáns stílusban kezdett el alkudozni,én meg megmondtam Neki,hogy nem szeretném olcsóbban adni,és Ő ezen felháborodott,és úgy távozott: "..Akkor ebből nem lesz üzlet!" És lett!Visszajöttek,alkudozás nélkül.Ezután már megijedtem kicsit,kavarogtak a gondolataim,hogyan lesz tovább,az biztos,most Anyához költözünk!Innentől kezdve én próbáltam sürgetni a lakás eladását,de Anya nem nagyon akart engedni,viszont novemberben arra a lakásra is jött egy komoly érdeklődő,és januári kiköltözéssel meg lett kötve a szerződés.Nagyon vágtatott tempóban kezdtünk el keresni ingatlant,de sajnos egyre reménytelenebbnek tünt,hogy Pesten tudunk venni egy,az elképzelésünknek,na és a pénztárcánknak megfelelő házat,ezért már Pest vonzáskörzetében is kutatgattunk.Nehéz feladat volt,mert igen sok mindenbe bele ütköztünk,és nem volt egyet értés Anya és Béla között,én pedig ott álltam kettőjük között.Már december végét írtunk,amikor megtaláltuk az igazit Vecsésen,kezet fogtunk az megvételére,ám a tulajdonos nem volt teljesen őszinte és össze hozott egy találkozót egy tanácsadóval,hogy bízzunk meg benne,mert annak ellenére,hogy a bank már rátette a kezét a házra,Ő még ezen az áron értékesítheti saját maga.Kicsit sandított az ügy,ezért elmentünk dec.30.-án!!! (kiköltözésig 2 hét) a találkozóra,és beigazolódott,nem olyan problémamentes lenne ez az adás-vétel, ezért vissza mondtuk.Közben én Martinnal vírusos megbetegedés miatt bekerültem a kórházba,így nem tudtam sem házat menni nézni,sem pedig a segítségükre lenni!Sírva kértem bentről Bélát,döntsenek már Ők,hisz lassan "kiraknak"minket.És ekkor jött,ami még talomba volt,a szigetszentmiklósi ház.Megkérdeztem a tulajdonost,2 héten belűl kitudna-e költözni a házból, de közben elkezdenénk a felújítást is.És így lettünk Szigetszentmikósiak! :-)

3 gyerekkel 1-2 hétig a festőket,víllanyszerelőt,vízest kerülgetve kezdtük el itteni életünket.Láttam Anyán, már nagyon megbánt mindent,hogy ide költöztünk, és egyre jobban ki is fejezte nem tetszését,de nyugtattam,ha már minden szép lesz, rendbe leszünk, megszereti.Nem így történt.Teltek a hónapok,és nem tudta megszokni az új életet, a környezetváltozást,hogy annyi változás történt az életében pár hónap alatt,ami addig az élete volt.Imádta Pestet,imádta a vendéglátózást,a presszójukat,és nem beszélve arról,hogy nincs mellete a lelki társa,élete párja, Apa.Egyedűl érzete magát. Én próbáltam megszokni,de nem mondom,hogy nekem is ez volt az elképzelésem,de elfogadtam.Imádtam a házat,de nagyon hiányoznak barátaim,ismerőseim,hogy a bevásárlásnál ne Bélára kelljen támaszkodnom (én nem vezetek-távolság...),hiányzik a nyüzsgés,és,hogy legyenek barátaim itt is.Gyerekek hamar megszokták az új környezetet,az új óvódát és új barátaik lettek,nagyon szerettek kint a kertben játszani,szaladgálni,még,ha nem is egy "ranch"-ünk van.Béla pedig rögtön az első perctől kezdve imádta.

1 év elteltével is hasonló érzések voltak bennünk,senkiben semmi sem változott,viszont a feszültség egyre nagyobb volt itthon.Nehéz volt az együtt élés,3 eleven kisgyerek és idősödő Anyukám,valamit Anyukám és Béla eltérő gondolkozás,életszemlélete mellett.Én pedig....ismét csak köztük álltam,hol ide,hol oda adtam az igazat,és persze,akkor mindig annak a szemében voltam a "rossz",aki mellé éppen nem álltam.Egyre inkább azt vettem észre,Anya komoly,lelki problémáján már nem tudok segíteni én sem,akár mennyire is ez volt a célom,hiszen Nekem annyira a Mindenem volt Ő is.

Már a helyzet sokszor őrjítő volt,nem találtam a középútat,ezért egyre többször hangoztattam Bélának,adjuk el a házat,és költözzünk szét, Anyának is ez jelentené talán a megnyugvást,és Nekünk is.De nem nagyon lehetett ebből jól kijönnünk,sehogy sem,így tovább teltek a szigetszentmiklósi napjaink.

Én már azon gondolkoztam,Hannát beiratom bölcsödébe,és vissza megyek az utazási irodába dolgozni.Azonban voltak bennem kételyek,hisz Hanna szemét is ápolni kell,és az irodába való vissza vételem is bizonytalan.A Főnökömmel való beszélgetés után ,pár nap türelmi időt kért,hogy átgondolja,hogyan tudnánk megoldani,hogy itthonról dolgozhassak,mint az Ő alkalmazottja.A válasza sajnos számomra elég elkeserítő volt,nem tud már állást biztosítani.Annyi minden járt a fejemben....az a 7 év,amig együtt dolgoztunk,a sok szép eredmény,amit elértünk az értékesítésben,és már nem kellek....Most mi lesz ezután, kinek fogok én kelleni 3 gyerek mellett?!-leginkább ez a kérdés járt a fejembe.De a válasz pár nap múlva megérkezett,egy pozitív teszt formájában! :-) .......

Bánat és Boldogság

0
Posztolta: aranyalma81

2017 május 4 08:40

Címkék:
apa elvesztése vele született szürkehályog

Ez a fejezete a blogomnak sokkal inkább most két szomorúbb életeseményről szól,de hiszem,hogy ebből is sokat tanulhatunk!Hogy egy Édesapa elvesztése milyen fájdalommal jár,de fel kell dolgozzuk,el kell engedjük,a szívúnkben örökké tovább él!És gyermekeink betegsége...harcolni kell értük,Velük,és erősnek maradni,azért,hogy lássák,ott vagyunk mellettük,mi Szülők és mindig,mindenben,mindenhol számíthatnak ránk!Mert Ő(k)az életünk értelme(i)!!!!

Terhesség és a szülés ugy ment,ahogy az a nagy könyvben is meg van írva.Megszületett Martinkám,az én drága második Kisfiam.Először inkább egy kis békához hasonlítottam,de pár napos korára....Istenem! Csodaszép baba lett.Kisimult a kis kreol böre, barna haja volt,igazi baba-macsó.Kristóf csak az első nem volt a "barátom",akkor nem szólt hozzám,ezzel büntetett,hogy van ott még egy kis pici ember rajta kívül.De utána simán ment minden,nem volt féltékeny,nem akarta "vissza küldeni",de még az utcán hagyni sem.

Timim is babát várt,így duplán nagy volt nálam az öröm!Boldog voltam,hogy Ő is Édesanya lesz,és hamarosan érkezik közénk Bence! Együtt babáztunk,ha tehettük,így próbáltuk színesíteni hétköznapjainkat.

Majd hamarosan boldogságomat felváltotta a szomorúság: Apukám beteg lett,májbeteg!Állapota egyre kritikusabb lett,amit én oly elvakultan láttam,hisz én csak a gyógyulásában, és abban hittem,Ő "soha" nem halhat meg! 1 évig sajnos olyan állapot állt fent nála, hogy vagy jól volt,vagy pedig a méreg miatt elveszítette tudatát,és kórházba került 3 napra,infuziós kezelésre.De én ebben mindig bíztam,hogy ez segít.Anya addig a presszójukban helyt állt, Ő dolgozott egyedül.Apa imádott az Unokáival játszani, valósággal rajongott értük.Kúszott-mászott velük, sétált,kirándult,mindent,amit egy igazi Nagypapa, a mi PÖPÖNK volt (Kristóf nevezte el így, Anyát pedig Miminek).

Sokat próbáltam segíteni,mind a kettőjüknek! Volt,hogy Anyának volt rám szüksége,akár fizikailag álltam helyt,akár lelkileg támogattam,Volt,hogy Apát látogattam otthon, mert egyedül volt és nem lehett tudni,bevette-e a gyógyszereket,vagy tiszta-e az állapota,evett-e.Volt,hogy én beszéltem az orvosával,mi várható,javulhat-e az állapota?! De megnyugtató választ soha nem kaptam.

Soha nem felejtem el,a mai napig a fülembe cseng Apa kérdése.Átmentem hozzá,bszélgettünk,majd köszönéskor rám nézett és megkérdezte:" Ugye,meggyógyulok,nem fogok meghalni?" Ez volt számomra az a pont,amikor ugy gondoltam,nem bírom tovább,nem vagyok én olyan erős!De annak mutatkoztam, bíztattam,és csak akkor sírtam el magam, amikor eljöttem Tőle.

Szeptemberben terhes lettem (már meg sem döbbentem),azonban kiderült,hogy a baba nem él,és orvosi beavatkozásra volt szükség.Sikeresen ment,de a lelkemnek fájt,és azt mondtam: vagy most megpróbálunk egy harmadik babát,vagy megállunk, és vissza megyek dolgozni.Megvártuk a 3 hónapos felépülést,és decemberben már a pocakomban volt egy kisbaba.Bejelentkeztem a szeretett Doktornőmhöz,de az ultrahangos vizsgálat ismét egy szívhang nélküli babát mutatott!Nagyon elkeseredtem,de tudtam,nem szabad,hisz ott van a 2 kisfiam.Doktornő ellátott néhány tanáccsal,hogy mit tegyek,hogy ne kelljen ismét orvosi műtét a "baba" eltávolításához.Akkor költöztünk pont egy nagyobb lakásba, éppen felújítottunk!Így emeltem,rámoltam,cipeltem,mindent,ami egy költözéssel jár. Majd űltem forró vízbe,volt,hogy a gyerekek a hasamon lovagoltak,de semmi eredménye nem volt.Viszont egyre furcsább dolgot tapasztaltam,éreztem a terhesség tüneteit: émelygés,hányás, alhasi szurkálások.Kikértem a dokortnőm véleményét, éa válasza: ez gyakori,hisz még a hormonok bennem vannak,de azért menjek be hozzá egy vizsgálatra!És akkor történt meg velem a következő csoda: élt az én drága babám, dobogott az a szívecske,és olyan szépen fejlődött!Annak ellenére,hogy majdnem én tettem meg,hogy megálljon a dobbanása! Doktornő azzal magyarázta,hogy valószínű,amikor mentem,olyan korai volt még a terhesség,hogy még akkor nem látszódott a szívhang.

És itt bizonyosodott be,hogy ismét egy Hős harcosró van szó!.Ő Hanna! Hatalmas volt a boldogság,hogy kislányunk is lesz.

Terhességem nagyon nehéz volt,hisz Apa véglegesen bekerült a kórházba.Augusztus végén,Anyukám telefonhívásának hatásra átsiettem,és láttam,nagyon rossz állapotban volt Apa,a fájdalomtól a könnye csurgott végi az arcán! DE nem panaszkodott,nem szólt, nem csak akkor,SOHA!Kihívtuk az orvost,aki a vizsgálat után azonnal beutalta a kórházba,hogy sebláza is van,és a mája is valószinű ismét ...Lába nagyon rossz állapotban volt,egy seb nem gyógyult be neki,és a mai napig azt gondolom,félre kezelték.2 hetet adtak neki,ha nem gyógyul, amputálni kell a beteg lábát,mert már vérmérgezés áll fent.Szörnyű volt ezt hallani.Megkérdeztem,de ha vérmérgezése van,és nem műtik meg a lábát,akkor abba halhat bele, de,ha a máját nézzük, akkor meg nem fog tudni menni transzplantációra még, valamint a mája nem engedi a láb gyógyulását majd,vagyis ez is végzetes.Az orvos igazat adott,de a láb amputálása volt az elsődleges a vérmérgezés miatt.Féltünk nagyon,féltettük Apát.

Megtörtént az elkerűlhetetlen,levágták Apukám lábát,de olyan jól viselte.Erős volt,és hitt a gyógyulásában.Én is ezt tettem. Én már hatalmas pocakkal jártam be hozzá,már menni is alig bírtam.Nem tudtam,mikor milyen állapotban van,tudunk-e beszélgetni?! Nagyon fájt.

Október 1.-én eljött a várva várt nap,megérkezett Kislányom, Hanna.Nagyon nagy boldogság volt számomra, és innetől kezdve Ő volt a támaszom,életének első másodpercétől kezdve,nem is sejtette,mekkora segítség Ő nekem.Miközben szültem,és bent voltam,Apukám pár épülettel arrébb, a kórtermében feküdt. :-( Pokoli érzés volt!

Teltek a hónapok, 4,5 hónap! Gyerekek csodálatosak voltak, szépen fejlődtek,okosodtak,jó testvérek voltak,pici korkülönbségük ellenére nem voltak féltékenyek egymásra. Imádtam Őket,és megtörtént, szerelmet éreztem egy "Nő" iránt: a Kislányomba valósággal beleszerettem.

Februárban meghalt Béla Nagymamája,és a temetésre készültünk február 18.-án.Timi és Családja segítettek nekünk, a gyerekek felügyeletét elvállalták.A temetésre megbeszéltük,hogy utána bemegyünk Apához,meglátogatjuk Anyósomékkal együtt.Szertartás után, a sírhoz sétálva éreztem telefonom rezgését,Béla is oda kapott a zsebéhez és Ő is előkapta,ki az,aki ilyenkor keres minket.Soha,de soha nem felejtem el azt a pillanatot.Béla a bal oldalamon volt,Anyósom a jobbon,és Béla mutatta az sms-t,amit először Ő félre értett,de számomra egyből világos lett: "Ne menjetek be a kórházba, 11:40-kor elaludt Lajos!"-Nagybátyám küldte.Béla Mamájának temetésén tudtam meg,az én Édesapukám nincs többé,meghalt!Valameddig még tudtam folytatni halk zokogással a sétát,ugy,hogy két oldalt támogatott Béla és Marika néni,de aztán megálltunk,szép lassan hagytuk,hogy a gyászolók tovább menjenek.Én csak álltam, zokogtam és azt gondoltam,igazságtalan az élet!

Temetés után az első utam a kórházba vezetett,hogy elrendezzük az ilyenkor szükséges papírokat.És még ott találtam Apát,így annak ellenére,hogy Ő már nem látott és nem hallott engem,elköszönhettem Tőle és megköszönhettem,hogy csodálatos Apukám volt.Gyászolásom 3.napján Kristófkám nagyon beteg lett,elkapta a rota vírust,így 4 napra beköltöztünk a kórházba.Ezek után pedig pörögtek az események, a napokkal,a gyerekek sem hagyták,hogy gondolkozzak,hogy sírjak,így nem tudom mostanáig sem,hogy így volt-e jó vagy sem,de nem tudtam kellőképpen gyászolni Apát,annak ellenére,hogy pokolian fájt a hiánya!

Hanna nagyon szépen fejlődött,de igen aggasztó dolgot vettünk észre: a szeme kancsal volt,befordult az egyik szeme,de nyugtattak a "szakemberek" (akkor még vizsgálat nélkül) ez  baba kancsalság,hiszen még pici,5-6 hónapos,még beállhat.Azonban 2 hónap elteltével nem változott,nem javult semmi,ezért bejelentkeztem egy sürgősségi vizsgálatra,még aznapra kaptam is időpontot.Itt ért a sokk,amit hírtelen fel sem tudtam fogni:Kislányomnak vele született szürkehályogja van a jobb szemén,nem lát vele! Hibáztattam magam,hibáztattam másokat, azokat,akik azt tanácsolták, várjak, mert nincs baj.És akkor gondoltam bele: ez lett annak az erdménye,hogy a terhességemnek szinte egy nyugodt pillanata sem volt,és ezt Hanna megérezte a pocakomba,és Ő lett az,aki ezért most szenved,még a mai napig is.

Orvosi vizsgálatok következtek a Szemészeti Klinikán,majd a műtét!Műtét után még egy műtét,akkor az izmok meghúzása,hogy megszünjön a kancsalság.Ezek után a Doktornőnktől vártuk,hogy mi várhat ránk:Hanna szemét tapaszolni kell,szemüveg kell neki,és igy erősíthetjük a rossz szemét,hogy valamennyire láthasson vele.100%-os látó sosem lesz,de ezt előre nem lehet tudni,hogy mennyit fog az évek,évtizedek alatt erősödni.

Hosszú út áll még elöttünk, a gyógyulásig,de az utolsó kontrol óta megfogadtam,mindent megteszek a gyógyulásáért,ha kell, leülünk órákig babrálni egy játékkal,amig rajta a tapasz,ha kell szigorúan veszem annak a szemüvegnek a használatát,de Hanna látni fog egyszer,ezt megígérem Neki!

 

Endometriózis és Kristóf harca

0
Posztolta: aranyalma81

2017 április 29 15:40

Címkék:
endometriózis mellett terhesség kis korkülönbség terhesség szülés utáni depresszió endometriózis

2008-2009.Az endometriózisom ellenére boldog,felhőtlen hónapok vártam rám.Olyan felszabadult voltam,élveztem minden egyes napot,tele voltam életkedvvel,vidámsággal.Szárnyaltam!

Mariann barátnőmnek megszületett a kislánya, Anna és nagyon örültem a boldogságuknak.Néha én is babáztam,ahogy időm engedte. És utána Szilvi és Gabim is bejelentette az örömhírt,babát várnak.Szívem tiszta szeretetével és boldogságával velük együtt örültem.És teltek az idő,ketyegett az én órám is,nem sejtvén,hamarosan gyökerestől megváltozik az életem.

Tavasz volt,és elég furcsán éreztem magam.A munkahelyemen is úgy dolgoztam,hogy nem éreztem túl jól magam.Gyakori szurkálódások az alhasam tájékán,ami a legjobban megrémített,és az 1 hetes késése a havi vérzésemnek.El kellett menjek az orvoshoz.Féltem,hogy nagyobb baj is lehet,annak tudatában,hogy a"daganatom" ott van.Tisztán emlékszem az orvosra, a jelenetre, a párbeszédre:

"És mire gondol Viktória?Mert terhes nem lehet,azt tudja maga is,ne is remélje.....!"

"Tudom,Doktor úr,én igazából attól félek,hogy valami más bajom is van,mint csak az endometriózis!"

"Megvizsgáltam,és tudom,hogy napok kérdése,és menstruálni fog!De azért reggel csináljon egy tetsztet!" És ezzel a mondattal befejeztük a vizsgálatot,távoztam!

Másnap reggel,remegő kézzel, gyomromban egy hatalmas gomboccal elővettem azt a tesztet és megcsináltam! Vártam....vártam...vártam.....remegtem...letelt az idő...és megnéztem...és....csak néztem a semmibe,talán olyan hangosan még soha nem vettem a levegőt,és talán soha nem zakatolt annyira a szívem,mint,akkor,ott!Terhes vagyok! De hogyan?! Na,jó,azt tudtam,hogy hogyan...de hát ééééén,amikor nem lehet?és ugy,hogy ott az endometriózisom?és ugy,hogy 2 sikertelen lombikom is volt...és ugy,hogy több orvos mondta,hogy nem lehetek terhes,például elöző nap is? Értetlenül,megdöbbenten álltam a fürdőszobába.Kit hívjak,mit tegyek most?És ha nem is biztos?!Bélát és a Szüleimet nem hívom,mert semmit nem tudok még biztosra.Remegő kézzel nyúltam a telefonomért és hívtam Timimet.Csörög,igen,jó,felvette,jó,majd elhadartam valami érthetetlent biztos,mire mondta azonnal öltözik,éppen hajat mosott,de nem számít,10 perc múlva lent találkozunk a dombnál.Közel laktunk egymáshoz!Mint egy zombi,csak mentem előre,vitt a lábam.Megláttuk egymást és sírtunk.Ölelt,szorított és boldog volt a csurom vízes hajával is. :-) Én meg csak álltam,mert nem fogtam fel.Utána hívnom kellett Bélát,mert tudta,hogy tesztelek,de nem tudtam neki igy elmondani,mert ugy gondoltam nem telefonon keresztül illő ezt elmondani,és addig sem,mig bizonytalan. Ezért kis füllentéssel azt találtam mondani: " nem jó a teszt,nem mutat ki semmit" Erre a reakciója,gondolom csalódottságába: "Mi az,hogy nem jó?! Akkor vissza kell vinni a gyógyszertárba!" ( na,igen,garanciális a pisis teszt)

Másnapig körülbelül 150 év telt el.Ugy érzetem.Elmentem az említett orvoshoz,hogy elújságoljam,hát akkor most hogy is van ez,hogy nem vagyok terhes?! Itt képzavar,és nem emlékszem,hogy történt-e ultrahang vagy egyéb vizsgálat,de azt tudom,ez volt az utolsó találkozásunk.Nem akartam,hogy még a 8.hónapban is azt állítsa majd,biztos csak valami nehéz ételtől kerekedik igy a hasam. Viszont azt tudom,hogy ekkor felhívtam Bélát és telefon ide,telefon oda, elmondtam neki!Mit szólt hozzá?Mit szólhat valaki,aki majd 10 évig várt erre a pillanatra.Zokogott!És boldog volt,Apa lesz!

Teltek a hetek,és gömbölyödtem.Minden egyes hét külön öröm volt,hisz az orvosom,akit választottam Doktornőt (nem gondolván,hogy törzspáciense leszek) nagy óvatosságra intett.Ott van az a göb és ott van az én Csodám,a KISFIAM,KRISTÓF,akik most nagy küzdelemet vívnak egymással...bármelyik győzhet,sajnos a veszély még fenn áll,hogy nem bírja Kristóf a fejlődést az endometriózis mellett .Ráadásul nagyon lent tapadt meg,így vigyáznom kell a vetélésre.Féltünk,de bizakodtunk!És tudtuk,ha már minket választott ez a drága kisfiú,és küzd az endometriózissal,nagy benne az élni akarás,mert Ő egy HŐS!

Boldog babavárás volt,együtt készültünk az én drága Barátnőmmel,Gabival a babák érkezésére,egymást támogatva,amikor már leginkább a pingvinekre hasonlitottunk menés közben.

Szilvi barátnőm szülésekor bent lehettem,nagyon szép emlék marad örökre,ahogy a szobába vártuk a férjével,hogy kihozzák Őket és megmutassák a Babát.Nagyon megható volt számomra.Akkor már én is pocakos voltam és tudtam,hamarosan én is itt leszek és itt tarthatom a kezeimben a kisfiamat.

Decemberben,8 hónapos terhesen abba hagytam a munkát,nem is gondoltam akkor,hogy ilyen hosszú időre,szinte már biztos,hogy végleg befejezem az ottani, sikeres pályafutásomat. És jött egy 1,5 hónapos rákészülés a szülésre,rendezkedés,pihenés.Nehéz volt az utolsó hónap, fájt már mindenhol,menni is alig bírtam,főleg feltápászkodni az ágyból,de szuperül ment végig a 9.hónapig. És akkor eljött a várva várt nap.

Éjszaka egy hirtelen deréktáji szúrásra,fájásra ébredtem.Felkeltem,kimentem a fürdőbe és éreztem olyan fájdalmakat,amiket amit addig sosem,jöttek a fájások.Először 9 perces,telefonom stoperórájával mértem.Aztán arra gondoltam,hát az én Drágám szépnek lásson,megmostam a hajam és beszárítottam....körkefével... :-) Lezuhanyoztam.Akkor már hajnali 4:30 volt,és ugy éreztem,itt az ideje,hogy szóljak Bélának,lassan induljunk,mert pár órán belül APA lesz."Ne hülyéskedj,tényleg?!"-volt a válasza,félálomba.5 órára beértünk,ügyelet volt,megvizsgált az orvos, és közölte: itt nem lesz ma még szülés,biztos csak joslófájások.Na,ezen én bepánikoltam,hogy,ha ez a josló,mire számítsak majd,ha élesbe mgy már.Haza küldött,de a fájás csak nem múlt,pihenni sem tudtam.Mivel már reggel lett közbe, felhivtam az orvosom,és ellátott néhány jó tanáccsal, meleg vizbe fürödjek le, feküdjek és ha nem múlik el rövöd időn belül, akkor ez már szülés elötti fájás,hívjam.Vártam, közbe hívtak a családtagok,rokonok,barátok,de drukkoltak.És,akkor azt mondtam,nem bírom tovább,3 perces fájásokkal,hívjuk a Doktornőt és menjünk szülni!

Beértünk és már a Doktornőm is ott volt,megvizsgált és azok a josló fájások igazi fájások voltak.Kezdünk.3 órától este 9-ig a szülőszobán voltunk,miközben kint a váróban egy kisebb csapat várta Kristóf érkezését. 9 órakor meghallhattuk végre első Kincsünk,Gyermekünk felsírását.Kristóf győzött,leküzdte az endometriózist,és velünk van! Szeretlek Kisfiam,életem értelme!

És jöhetne a közhely,hogy minden szuper volt,boldog voltam,de nem ment minden ugy,ahogy azt elképzeli egy Nő,ha anya lesz.Nem jöttek azok az érzések,pedig annyira imádtam, és boldog voltam,hogy végre velünk van,de nem éreztem magam anyának,jó anyának.És ez így ment még pár hónapig.

Nagyon bántott ez az érzés,hisz oly nagyon vártam Rá,és annyi mindenen átmentem addig,mig végre a karjaimba tarthattam,de ez a depresszió,a bezártság és a "rossz anya vagyok" érzése megkeserítette ezt a csodálatos hónapokat.És még valami,amit bárkinek nagyon szivesen tanácsolok:ne akarjunk szuper anyák lenni (elég,ha csak jó anyák vagyunk),és ne görcsöljünk rá mindenre,mert különben csak ezekre a szabályokra figyelünk oda és nem tudjuk élvezni az anyaság első perceit,pillanatait. Ezekről nagyon sokat beszélgettem egy számomra nagyon kedves Barátnőmmel,Katival,az elmaradhatatlan kutyasétáltatások közben.

Gabival együtt nagyon sokat babáztunk együtt,csináltunk közösen eltöltött napokat,Apa elvitt Vecsésre és ott maradtunk délutánig.Nagyon sokat segített nekem,mint lelkileg,mint pedig Ő lett a tejadó anyukánk....Nagyon nagyon sokat köszönhetek neki,soha nem tudom ezt neki kellőképpen meghálálni.

A 1,5 hónapos kontroll kimutatta,és ez megint példa a természet csodájára: az endometriózis elmúlt!A terhesség alatt olyan hormonok termelődnek,ami elpusztítja a daganatot!

Eltelt 6 hónap,amikor megtörtént az,amiről csak a regényekben olvashattam .Elmentünk kirándulni mi hárman,és a szüleim a Mátrába,amikor az úton felfelé menet éreztem, émelygek,és ha nem állunk meg,nagy baj lesz a kocsi higéniájával....Nem értettem ekkor még,mi is lehet az oka,csak a menstruációm késésekor kezdtem el gondolkozni...

Teszteltem és nem is hittem el,csak annyit hajtogattam,mosolyogva: "ezt nem hiszem el,ezt nem hiszem el...."és csak ezt ismételtem!Terhes voltam,10 év küzdelem után,most 6 hónapra első Kisfiunk születése után,ismét állapotos lettem!És ekkor változott meg bennem valami:elengedtem magam,lazább lettem és minden pillanatát kiélvezve vártam az újabb Babánk érkezését,közben pedig imádattal rajongtam körbe Kristófot!

Várakozás és vágyakozás

0
Posztolta: aranyalma81

2017 április 25 15:06

Címkék:
lombik lombikbébi endometriózis meddőség

És csak teltek a napok,a hónapok, az évek.Görcsösen akartam már azt a Babát,szinte minden praktikát bevetettünk,amit ilyenkor belehet egy baba tervezésekor.De mindhiába! Közbe már megtörtént az eljegyzésünk,Főiskolára jártam és elkezdtem dolgozni életem első munkahelyén,egy utazási irodában,amiről majd egy külön posztban megérdemel pár szót. Megismerkedtem olyan emberekkel, akikkel a további vagy eddigi,de biztos vagyok benne,hogy van,aki életem végéig fontos szerepük van,volt és lesz. Ide tartozik például az én csodálatos Timi barátnőm,akitől rengeteg,őszinte szeretet,támogatást,igaz barátságot kapok a mai napig,és viszont.És a főnököm,akivel nagyon viharosan kezdődött az ismerettségünk,de barátsággá vált,amit meg is becsülök. Barátságot szintén megemlíteném egy erre szánt posztban,mert számomra nagyon fontos téma a Barátok, a szeretet,az egymáshoz viszonyulás,amit Tölük kapunk vagy Nekik adunk. Szüleimtől kaptunk egy kis lakást,ahol boldogan elkezdhettük életünket.Végig sírtam én is,és Anyukám is azt a napot....Ismerősünk volt a költöztető,Tibi,és vitte a hírt hol Nekem,hol Anyának,mindenki a saját kis otthonában zokog.Fájt az elválás,rajongtam a Szüleimért!Nagyon szerettem Őket!Igen,....sajnos már csak múlt időben beszélhetek Róluk,mert már nincsenek Velünk,illetve dehogynem! A szívembe és a gondolataimba,emlékeimbe,örökre!

2,5 év után ismét éreztemaz alhasi fájdalmakat,és mivel márismert volt az érzés,tudtam,baj van! És valóban: kiújult az az alattomos endometriózis,beigazolódott: ha 3 éven belűl nem esek teherbe,ismét beteg lehetek.Egyújabb műtét várt rám, ami egészen kalandossá sikeredett,mivel 2-szer indultam neki a műtétnek, sikertelenűl.Elsőnél felhívtak,hogy elmarad  aműtétem,mert a Doktor Úrnak el kellett utaznia....másodjára már befeküdtem,ágyat is kaptam, befásliztak, és vártuk a műtős segédet,hogy vigyen,de mindhiába,mivel, kb.d.u. 3 órakor szólt a nővér: jaaaaah, a műtétem sajnos elmarad,mert nem férek már bele a napi keretbe,mivel csúszás van.-mérgesfej-jel-.Harmadjára már sikerült is a műtétem.-elégedettfej-jel!

Műtét utáni kontrollon az orvosom elmondta Nekünk: mivel 3 év telt el és nem estem teherbe, ráadásul kiújult ismét az endometriózis,ezért gondolkozzunk el a lombikbébi programon,mert Ő más lehetőséget már nem lát,és nem tud ajánlani. Ezek után megkaptam a 3 hónapos hormon- gyógyszeres kezelést,addig volt időnk gondolkodni,hogyan tovább.

Természetesen nem gondolkodtunk sokat,felkerestük az egyik magán klinikát,ahol erre specializálódtak.Beszélgetések,vizsgálatok sorozata következett,majd egy pár hónapos gyógyszeres kezelés.Volt benne gyógyszer és volt benne sok-sok injekció is,és persze sok-sok sírás is.Na,jó nem annyira sok sírás,de azért volt,hogy a helyzet ezt hozta ki belőlem.pl.,amikor sírva hívtam fel Gabi barátnőmet,hogy beszélgessen a szuri közbe velem,mert ez egy egyszeri,nagyobb adagos szuri, a fenekembe...jajjjjh...és egyem meg a szívét, Ő csak beszélt,beszélt én meg meg sem nyikkantam,miközbe Béla vol a segítségemre.A másik eset,amikor sírva hívtam fel az én drága Apukámat,hogy még most ki kell váltani aznap a drága gyógyszert,és Ő elrohant nekem a receptért is és kiváltotta.Mennyi mindenben számíthattam Rá!!!És még egyet:amikor előszőr adtam be magamnak a hasamba az injekciót,és annyira szerencsétlen voltam,hogy az ampullát,ahogy törtem le, elvágta az újamat.Ez még nem is gond,deez mind a munkahelyemen történt.

Megtörtént a beültetés,és jött egy számomra hosszú várakozás!És az eredmény: sikertelen! :-(

Rá 1,5 évre ismét bele vágtunk egy újabb programba,amihez nagy reményeket fűztem,de hiába.Az sem sikerült,itt már megtörtem.Jött egy kis pihenő,amikor is,kiderült,újból kiújult.Itt már kétségbeesetten nem tudtam kihez,hova,melyik orvoshoz forduljak.És ekkor egy ügyfelem ajánlott egy másik kórházba egy orvost,aki lombikkal foglalkozik egy meddő központban.Elmentünk, és azt mondta,ami felfoghatatlan volt számomra:vágjak bele így egy újabb programba.Gondolkozási időt kértem,ami úgy elnyúlt,hogy vissza sem tértem se oda,se máshova.Kész,belefáradtam, egy rövid időre pihenőt kértem magamtól és mindenkitől körülöttem.És így éltünk tovább,én és az endom,persze nem olyan sokáig....

Innentől átalakítottam életszemléletemet és egy idöre lemondtam a babaáról.

Vettünk egy vizslát,sokat kirándultunk vele, eljártunk barátokkal,barátokhoz grillezni,társasozni,beszélgetni.Össze házasodtunk Bélával,így gyermek szerelemből házasság lett,10,5 év ismerettség után.sokat utaztam az iroda által szakmai utakra,amit nagyon élveztem,hogy megismerhetek még több országot,kultúrájukat,embereket.És,amit imádtam: a karaokézás, és az a felszabadultság,amit akkor éreztem.szórakoztam és szórakoztattam.imádtam azt és imádtam embereket....Elengedtedtem azt a görcsös akarni vágyást a kisbaba után.És ez kellett! Ugy érzem!Mert aztán jött a megtestesült CSODA,akit KRISTÓFNAK hívnak!!!!De erről a következőben mesélnék! :-)

 

Az endometriózis

0
Posztolta: aranyalma81

2017 április 20 15:48

Címkék:
endometriózis fiatalon baba vállalás alhasi fájdalom rendszertelen vérzés fiatal szülők

És akor jött a bumm!Még csak 18 éves voltam ekkor,nagyon sok nőgyógyászati panasszal orvoshoz fordultam.Gyakori görcsös,alhasi fájdalom, rendszertelen,hosszabban tartó vérzések,ebből tudtuk,baj lehet.Emlékszem arra az esetre, amikor Anyukámmal szombaton a piacon sétáltunk éppen, furcsa érzést éreztem,és már csak arra lettem figyelmes,hogy elönt a vér a piac közepén.(bocsánat,hogy ezt ilyen közvetlen elmondom, de szeretném,ha másoknak is van,lesz ilyen problémájuk, tudják,nem játék,ne várjanak, mert nagyobb baj is lehet belőle vagy ismerjék fel a jelét).Azonnal bementünk a kórházba,ügyeletre,ahol sürgösségi ellátást kaptam akkor.Megvizsgált egy dokornő, azt mondta, Ő nem lát semmi komoly bajt,egy rutin egészségügyi "műtétre" kell,hogy befeküdjek az István Kórházba,1 nap az egész bent tartózkodásom.Eljött a kiíírt napom,amikor bementem a kórházba a szüleimmel.Szokásos,műtét előtti vizsgálat,amit egy számomra ismeretlen orvos végzett,aki közölte, itt bizony nem lesz műtét,mert itt nagyobb a baj, mint azt a Kolleganője mondta.Na, ekkor már megijedtem.Itt nem egyszerű egészségügyi műtétre van szükség,hanem egy laparoszkópiára,amivel szövetmintát vesznek és abból kiderűl majd,igaz-e a gyanúja.Csomaggal,csalódottsággal, félelemmel haza,várva az újabb kiírt napot.Laparoszkópiás műtétem után gyorsan regeneálódtam,vártam az eredményt,amiből pár héten belűl kiderűlt: endometriózisom van.Ezt egy jó indulatú vérdaganatnak is nevezik,ami mára már sajnos a Nők körében népbetegség lett.és nem akármilyen, sajnos meddővé tehet Bennünket.És,ha már volt egyszer,akkor,olyan, mint  a herpesz,...,nem múlik el a szervezetünből, bármikor kiújulhat.Ismét egy műtét várt rám, és kioperálrák.Egy jó kis alany lettem az orvosok körében, (hírnévre tettem szert ott Náluk :-) ),mert olyan rika helyen tapadt meg,ami ritka és nehéz operálni.Műtét előtti éjszaka egyágyas "VIP"(sztároknak mindent,ha már ennyien kukkolnak majd....) szobát kaptam és bent aludt Velem Béla.Éjszaka bejött a nővér és megkérdezte van-e vérzése,mire Béla válaszolt Neki,félálomba,nincsen..Még jó,hogy iylen kis humoros :-)

Műtét után orvossal konzultáció következett és itt jött a váratlan kérdése: Mivel endometriózisom van, és, amit előbb leírtam mit okoz,elég felkészültek vagyunk-e rá és komoly a kapcsolatunk ahoz,hogy egy babát tudjunk vállalni...de "azonnal"....19 évesek voltunk!!!!!!Döbbenten ültünk a széken,én némi izgatottsággal, feszültséggel,örömmel és kétellyel egyaránt.Persze választ nem várt,hisz mi döntünk,alapos átgondolást igéynel, Ő csak elmondta az okokat,lehetőségeket,mit okoz,mi várhat rám,ha nem szeretnénk még Kisbabát.

Természetesen jól átbeszéltük,szülőkkel is,és arra az elhatározásra jutottunk,mi nagyon szeretnénk,ha szülők lehetnénk,és,ha kell, akkor most,19 és 20 évesen,egymást támogatva.Tudtam, és ezt köszönöm is Bélának,tiszta szívből,hogy ezt akkor vállalta,hisz értem tette,nagyon fiatalon,még,ha nem is tudtuk akkor, 10 évet kell arra várnunk, hogy egyszer azt mondja Nekünk egy csöppség "Anya, ..,Apa...".És a Szüleinknek,akik elfogadták a döntésünket és megértették, és oly sok támogatást kaptam Tőlük!

És ezek után, bizakodva, szárnyalva gondoltam arra,hogy nem soká Édesanya leszek....Arra nem is gondolva,milyen hosszú út vár rám még addig!

Nincsenek véletlenek

0
Posztolta: aranyalma81

2017 április 19 15:03

Címkék:
gyerekszerelem levelezés veéletlen ismerkedés kapcsolat szerelem

Akkor most menjünk vissza az időbe, 1997 januárja! Azok a csodás gimnáziumi évek!Mint szerény,vissza fogott, kicsit elkényesztetett egyke kislányként még nem volt addig komolyabb barátom! Illetve volt,1. A ZOLI, aki 10 évvel idősebb volt nálam, akkor volt 26..Anyukám és Apukám tiltottak tőle, nem csak kora, hanem rosszabb híre miatt is.De akkor azt hittem olyan szerelmes vagyok,nekem Ő kell,így titokban pár randi,kézenfogva séta és a csók.De Hála a Jó Égnek soha nem jutottunk tovább.Aztán egy lakótelepi srác,akit elhívtam magammal könyvtárba,majd felkisért a lakásunkba (persze szüleim dolgoztak) és rögtön az első randin, egy csók után letepert.Nem hagytam tovább menni...soha többet nem jelentkezett! majd eljött az a nap! 2.-os gimnazisták voltunk és reggel oda jött egyik osztálytársnőm, hogy szeretne velem beszélni.Félre vonultunk,és ekkor ért a váratlan bejelentése: Ő egy bizonyos gyermekotthonba nevelkedett és az akkori csoporttársával nézegették a frissen készült osztályképet és megakadt rajtam a szeme a csoporttársának,Bélának.Nagyon megtetszettem Neki és szeretné felvenni Velem a kapcsolatotHát velem madarat lehetett volna fogatni, olyan boldog lettem,hogy tetszem Valakinek.Természetesen mondtam,nyugodtan írjon Nekem.Pár nap múlva meg is érkezett Tőle az első levél,amit Otti hozott.Nagyon szimpatikusan bemutatkozott,írt és ez így ment hetekig.Az Osztálytársnőm vitte-hozta-adta a leveleket.Majd megbeszéltük az első randevút,ami kb.1,5 hónap után jött el,március 1.-én.Izgatottan készültem,Apa elvitt kocsival a Hősök Terére, de már ment is, nem leselkedett.Már ott várt,persze nem találkoztunk még soha, csak a leírás alapján ismertem meg.Ő látott már azon az 1 képen, így Neki könnyebb volt a helyzete.De egymásra ismertünk (még szerencse).Aztán séta az Állatkertben, beszélgetés,ismerkedés és az elmaradhatatlan kínos csönd és vicc mesélés..Pfff...ez szörnyű volt.Még ma is vissza hallom: "Ha reggel főz a medve, délbe főz, este főz, akkor mikor mos?-Hát a kémény!"-Jajjjj,nem tudtam már,hogy sírjak vagy nevessek és,hogy lesz-e több randi ezek után a szuper viccmesélések után.De lett,adtam esélyt még,hogy jobban megismerjük egymást és ne csak a "jó"humorát,és Ő is adott,hogy vajon tényleg a szerény kis Vikike lesz-e vadmacska egyszer?!.Volt,hogy leakartam mondani a találkozást,azza az indokkal, menjen csak nyugodtan a barátjához...de nem, Ő Velem szeretne találkozni. Nem jött az a pillangó repkedéses,gyomorszorítós érzés, a SZERELEM.És eljött újabb 1,5 hónap az első csókig...a KÖKI-n,metróra várva! (hát mi aztán nem siettünk el semmit) És utána jött a többi találka, és kezdtünk össze csiszolódni, megismerni egymást és megszeretni egymást! És a reggeli levélváltások mentek tovább, amik csodálatossá tették a napomat, akár volt fizika doga,vagy felelés, vagy éppen irodalom óra a félelmetes tanárnővel.Ez a levelezés ment 2-3 évig is, imádtuk és egymást is.Nem internet,emial,hanem leveles füzetünk volt.És abba írtunk egymásnak, Otti pedig a mi kis postásunk volt,amiért a mai napig hálával tartozok Neki.Eljött az első szexuális együttlétünk is (mind a ketten,hogy is mondjam,nem voltunk jártasak a témában..),amikor sírva hívtam fel a barátnőmet,hogy hol van a szűzhártya körülbelül, mert mi még nem akartunk együtt lenni, csak ugy probálgattunk dolgokat és hát ugy alakult,hogy...Ő persze jót nevetett,igaz Gabim?(kérlek Ti se nézzetek hülyének, csak,hát kisleány voltam ám még, és olyan kis"nyunyuka") Aztán persze bele jöttünk a gyakorlásba. :-)  Majd jött az összeköltözés,a szüleimhez,már 19 évesek voltunk ekkor.És akkor jött egy nagy sorsfordulat.....a betegségem.De erről majd a következő,holnapi posztomba írok! :-)

Powered by Blogger.hu